Lifestyle

4 trükk, ami könnyebbé teszi a harmadik trimesztert

Egészséges életmód ide vagy oda, a legnagyobb odafigyelés mellett is vannak bizony olyan tünetek és közérzetbeli változások, amik nem sűrűn kerülik el a kismamákat. Természetesen ebben az áldott állapotban is elérkezik az az időszak, amikor a csontjaink már „mocorognak”, a belső szerveink helye megváltozik a magzat helyzete és mérete miatt, a baba különböző idegeket is tud nyomni úgy, hogy az kellemetlenné váljon az édesanya számára.

Van azonban pár trükk, amik segítségével az utolsó heteket is kevesebb tünettel élvezheted.

1. Derékfájdalom, csípőfájdalom.

Bizony, nagyon gyakori, nem is véletlenül, hiszen a magzatnak már súlya van, ami egyre inkább a csípőre és derékra terhelődik. Legjobb természetesen az volna, ha még várandósság előtt felkészülne a leendő kismama erre a helyzetre, és az edzéseinek része lenne a mélyhátizom és gerinc körüli izmok erősítése. A gerinctorna kifejezetten előnyös áldott állapotban is, valamint a kismama jóga-torna is, ugyanezen okból kifolyólag. Hatalmas könnyedség, ha a pocakod súlyától nem fáj állandóan a derék- vagy csak később kezd el sajogni. Arra mindenképp figyeljetek oda, hogy szakember óráira menjetek, ne interneten keressetek videót, hiszen a terhelés erőssége, gyakorlatok mind-mind személyre szabottak kellenek, hogy legyenek. A mozgás mellett a pocak kinesio-tape-pel való felragasztása is hatalmas áldás, rengeteg terhet vesz le a kismama hátáról az a kis alátámasztás. Pihenés közben igyekezz oldalt fordulni – leginkább bal oldalra-, a pocakot pedig ki lehet támasztani egy kispárnával, hogy még kevésbé húzza a súly.

2. Emésztési panaszok.

A gyomor egyre kisebb, a belek teljesen máshol helyezkednek el, a rajtuk lévő nyomás miatt pedig gyakran az anyagcsere is lelassul. Kifejezetten fontos ebben az időszakban a minőségi táplálkozás, persze ez nem csak a kismama érdekeit szolgálja, hiszen a magzat is abból tud „építkezni”, amit a mi testünkbe beviszünk. Fokozottan érdemes a rostbevitelre odafigyelni, én a kismamáimnak mindig sok levest, krémlevest, főzeléket ajánlok ebben az időszakban, ha a saláta és zöldköret már egyébként is unalmas lenne. A rostbevitel mellett a folyadékpótlás is rendkívül fontos, főleg víz legyen, esetleg ilyenkor iható (gyógy)teák. A gyümölcslevek, cukros és szénsavas üdítők, koffein ilyenkor abszolút nem javasoltak. Készíthettek turmixokat is, amit reggel éhgyomorra érdemes fogyasztani, de a zöldséglevek is hasznosak lehetnek. Ha ez még mindig nem elég, akkor lehetőség szerint mozogjatok. Egy kis séta szépen beindítja a metabolikus folyamatokat, ameddig lehet mozogni és sportolni, éljetek vele.

3. Túl sok gyomorsav.

Fenti testi változások miatt természetesen a túl sok gyomorsav sem maradhat ki a buliból, úgyhogy nézzük, mit ajánlok ezügyben. Ha nagyon durva a helyzet, vannak vény nélkül kapható, kismamák által is fogyasztható készítmények, de én előbb helyretenném a táplálkozási szokásokat. Várandósság alatt kifejetten nem szabad szénhidrátszegényen étkezni, így tessék arra odafigyelni, hogy a bevitt szénhidrát mennyisége és minősége is kielégítő legyen. Nem javasolt a túlzott zsírfogyasztás, persze egy egészséges mennyiségű telítetlen zsír bevitele hasznos és elengedhetetlen a várandós szervezetnek. Az olajos magok, tojás, hidegen sajtolt 100% tisztaságú „illatos” olajok (dió olaj, szőlőmag olaj, tökmag olaj, sárgabarackmag olaj, stb…), a halakban lévő zsírok mind-mind nagyon jó hatással vannak a hormonháztartásra, a bőrünk állapotára, és általános egészségünkhöz elengedhetetlenek. A túlzott zsírbevitel, valamint gyorsan felszívódó szénhidrát – cukor- bevitele viszont csak ront a helyzeten. Citromos vízzel is enyhíthetők a tünetek, de a kiegyensúlyozott, szénhidrát és rostdús, tejmentes táplálkozás már teljes egészében elegendő lehet.

4. Harmadik trimeszteri inszomnia.

Nem ritka, hogy várandósság utolsó heteiben a kismama egyáltalán nem, vagy csak rosszul tud aludni, annak ellenére, hogy már fizikailag annyira nem aktív. Természetes velejárója ez a terhességnek, főleg akkor, ha korábban a kismama sportos volt, és rendszeresen elfáradt nap végére a sok jövés-menésben. Valószínűleg ilyenkor már a babavárás miatti izgalmak is ébren tartják a mamákat, így a legjobb megoldás a mentális felkészülés, lecsillapodás volna. Párologtass levendula illóolajat, igyál citromfű teát, kevesebbet ülj képernyő előtt, és többet relaxálj. Számos relaxációs techinka létezik, némelyik szülésfelkészítő tanfolyam kifejezetten ezekre épül, viszont jó ha tudod, hogy a relaxáció és mély nyugalom elérése nem pusztán ebben az állapotban lesz hasznos. Sportolók rendszeresen tanulják meg ennek a mély nyugalmi állapotnak az előhívását, ugyanis a regenerálódás sokkal gyorsabbá válik, ha a szervezet kipihent, és pszichésen is képes kikapcsolni a mindennapok hajtásából.

Megosztás
Tóth Barbara

Tóth Barbara

Életmód- és táplálkozás tanácsadó, instagram blogger.