Gábor Gergő

Gábor Gergő vagyok, WBFF PRO versenyző, személyi-és trx edző.

Gyermekkorom óta sportolok csapatban és egyénileg, ezért nagyon fontos része az életemnek az aktív és egészséges életmód.

Az egyetem elvégzése után mérnökként helyezkedtem el és 3 évig dolgoztam is a szakmámban. Többször megfogalmazódott bennem, hogy a fitnesz és az edzés az, amivel hosszútávon foglalkozni szeretnék.

Addigra már 9-10 év konditermi múlttal rendelkeztem, elmélyedtem a különböző edzésmódszerekben és táplálkozással kapcsolatos szakkönyvekben. A funkcionális tréning nagyon régóta kedvenc időtöltésem, (pl.: trx, cross, kettlebell) hetente több alkalommal is beiktatok pár eszközt vagy gyakorlatot, ami segíti a mindennapi edzésem.

A különböző edzői képzések elvégzése után, a következő lépcsőfok a versenyzés volt. Az első versenyszezonom 2016 tavasza volt Men’s Physique kategóriában, amit két ezüstéremmel zártam, egy nemzetközi és egy magyar versenyen. Az őszi szezonban még jobb formát sikerült összehozni, ennek eredményeként két arany és egy ezüstérmet vihettem haza.

2017-ben nagy célt tűztünk ki, ami egy jó helyezés elérése volt egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben, a WBFF szövetség szervezésében indított versenyen. Fitness Model kategóriában indultam, ahol az alsó test izomzata és arányai sokkal nagyobb szerepet kapnak. A várt eredmény nem maradt el, első helyen végeztem Birminghamben, ahol a magassági kategóriában 13 nagyon jól felkészült versenyzőt utasítottam magam mögé és az első hellyel profi kártyát is szereztem. A megszerzett címmel rangos külföldi versenyekre juthatok el, és világszínvonalú versenyzők ellen lépek színpadra.

Gergő cikkei